ghealth az egész-ség
ghealth az egész-ség
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2005-12-06
 
ÓRA
 
KAPCSOLATFELVÉTEL

edith.siklosi.uk@gmail.com

 
SEGÍTS MAGADON, ISTEN IS MEGSEGÍT!

Segíts magadon, Isten is megsegít.

 

 

Jézus gyógyításairól már sokat olvashattunk, sőt a szervezet méregtelenítésről szóló tanítása megegyezik a ma természetgyógyászatának egyik gyógymódjával.

Jézus hogyan gyógyította az embereket, és meg tudott-e mindenkit gyógyítani? Ezeken gondolkodtam hangosan, amikor párom megszólalt, és azt mondta, hogy valójában nem ez a kérdés, hanem az, hogy mitől voltak már akkor is betegek az emberek? Egyáltalán az emberek akarnak-e egészségesek lenni?

 

Amikor az ember nem tud megbirkózni a problémáival mindig a betegségbe menekül. Most mondhatnák, hogy ez nem igaz, hiszen szándékosan senki nem akar beteg lenni! Sajnos azonban hosszú évek tapasztalata bizonyítja állításom igazát. Mindenkinek megvan a saját keresztje, egy olyan probléma az életében, aminek feldolgozása csak rá vár. Az, hogy milyen szinten és hogyan oldjuk meg mindezt, csak rajtunk múlik. Előbb vagy utóbb, de szembe kell néznünk személyes feladatunkkal, és meg kell birkóznunk vele. Igénybe vehetünk segítőket is, akikben megbízunk. Amikor a megoldást megtaláljuk kérdéseink elfogynak, és a megértés a szívünkbe költözik.

Mit kell megértenünk ahhoz, hogy a betegség elkerüljön bennünket?

 

Értsük meg miért fontosak a közösségek, és azok ápolása, és tegyük félre a közönyt, a fáradtságot és a mindennel és mindenkivel való bizalmatlanságot.

Értsük meg, hogy törődni kell a szegényekkel, és tegyük félre saját éhségünket.

Értsük meg, hogy az idős emberek sok szeretetre és gondoskodásra szorulnak, hiszen ha megérdemeljük mi is megöregszünk.

Értsük meg, hogy alkohol fogyasztás után ne vezessünk, mert ártatlanok életébe kerülhet.

Értsük meg, hogy a tehetséges embereket meg kell becsülni, mert máshol fogják keresni az érvényesülést.

Értsük meg, hogy a mezőgazdaságot egy európai versenyre kell felkészíteni, ezzel biztonságunkat alapozzuk meg.

Értsük meg, hogy szűkebb és tágabb környezetünk ápolása, a természetes energiaforrásaink felhasználása biztonságosabbá és kiegyensúlyozottabbá teszi létünket.

Értsük meg, hogy hitünk segít utunkon, vallásunk erősíti hitünket.

Értsük meg a törvények tiszteletét, és azok betartását.

Értsük meg, hogy ne találjunk ki előre ürügyeket a kudarcra, és így változtassunk életünkön.

A csoda hamarosan megtörténik, mert tettünk érte.

S.E. 

 

 

 

 
TANFOLYAMAINK

R.A.I. REIKI I-II-III. tanfolyamok minden hét végén indulnak. Kihelyezett tanfolyamok 10 fő feletti létszám esetén lehetségesek.

 

 
NAPTÁR
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM