ghealth az egész-ség
ghealth az egész-ség
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2005-12-06
 
ÓRA
 
KAPCSOLATFELVÉTEL

edith.siklosi.uk@gmail.com

 
A három M

A „3m”

 

Meghallgatni, meghallani, megérteni.

 

 

Így karácsony táján sokszor elgondolkodom, hogyan lehetne jobbá tenni az életet, életünket.

Mi az, ami csak tőlünk függ, amit csak mi irányítunk. Miben lennénk képesek úgy cselekedni, hogy az mindig saját- és a közösség érdekét szolgálja.

Mi lenne, ha elkezdenénk meghallgatni, meghallani és megérteni a másik embert. Nagyon fontos szavak ezek!

    

     Meghallgatni? Igen! Időt szakítani, és nyugodt körülmények között meghallgatni a másik ember véleményét, gondjait, sérelmeit, majd segítséget nyújtani neki. Olyan segítséget, amire neki van szüksége! Nem lehet fontosabb dolog a világon, mint emberi kapcsolataink fenntartása! Hiába van, vagy lesz egetverő mennyiségű pénzünk, ha már nem tudunk kihez szólni, kivel megosztani örömeinket, bánatunkat. 

    

      Meghallani? Igen! Nem elfordulni! Felvállalni mások, vagy saját problémáinkat. Azzal, hogy nem veszünk róla tudomást, attól a dolgok még léteznek. Nem mindenki beszédes, a hangok nem csak a beszédből, de a szünetekből is hallhatóak, csak oda kell figyelni rájuk. Nem érdekből, hanem önzetlenül, szeretetből! A hangok rezgések, amelyek összeadódnak, és az országok, ezáltal a világ rezgését hordozzák. A világ rezgése pedig mostanában nem a legjobb.

 

       Megérteni? Nemcsak a szavakat, a mondatokat kell felfogni, és értelmezni, hanem  mások állapotának, helyzetének kialakulását is ismernünk kell, hogy igazán megértsük az embereket. A megértés a valódi szeretethez vezető úton található. A megértéshez tartozik az is, hogy kezdjük el ígéreteinket betartani, és ismét tudatába kerülni annak, hogy adott szavunk szent! Az asztalunknál mindenki helyet foglalhat, és nem vagyunk irigyek. A másik embert is hagyjuk élni! Remélem így lesz, és elkezdünk újra korrektséget gyakorolni, hogy megőrizzük világunkat!

 

 

                    Kívánok Mindenkinek emberi értékekben

                   és sikerekben gazdag, boldog  új esztendőt!

 

 

 
TANFOLYAMAINK

R.A.I. REIKI I-II-III. tanfolyamok minden hét végén indulnak. Kihelyezett tanfolyamok 10 fő feletti létszám esetén lehetségesek.

 

 
NAPTÁR
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM