ghealth az egész-ség
ghealth az egész-ség
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2005-12-06
 
ÓRA
 
KAPCSOLATFELVÉTEL

edith.siklosi.uk@gmail.com

 
OLDJUK MEG EGYÜTT - LELKI SEGÍTSÉG
2009.10.31. 18:20 Idézet
SE

Kedves Asszonyom! Köszönöm, hogy megtisztelt gondjai leírásával.

Mindenekelőtt szeretném kihangsúlyozni, hogy minden tiszteletem az Öné, ahogy megbirkózik a nehéz problémáival. Szeretettel kérem, Istennel való kapcsolatát ne szakítsa meg, hiszen amit most átél az nem más, mint egy próbatétel, hiszen mindig a nehézségek árán kerülünk közelebb Istenhez. Nem tudom hány éves, de szerintem még nagyon fiatal, és ha jól olvasok a sorok között, minden teher egyedül az Ön vállán van.  A gyermekei és az édesapja is csak Önre számíthat.

Ezért is, és saját magáért is elsősorban a rákbetegségét kell nagyon komolyan vennie, hiszen ez ma már gyógyítható. Pontosan be kell tartania az orvos előírásait, és látnia kell azt is, hogy minél előbb egészséges lesz! Próbáljon meg a kezelés mellett egy fizikai erőt is adó teát inni, feltétlenül kérdezze meg orvosát, hogy  egyetért-e vele, a tea neve: TAFEDIM. Már sok embernek segített. Nem írja, hogy a mozgássérült gyermeke képes-e ellátni magát, vagy ez is az Ön feladata?

Édesapja és gyermeke miatt a Polgármesteri Hivatalhoz lehet fordulni. Mindenhol van szociális szolgáltatás, ami ingyenes, és aminek keretén belül segítséget kell, hogy kapjon a beteg családtagok ápolásához.

Privát véleményem, hogy egy egészséges lelkű ember nem tesz különbséget származás és származás között. Attól, hogy Ön cigány, nekem épp olyan értékes ember, mint bárki más!!! Mindenhol vannak jó emberek, és sajnos rosszak is. Nem szabad, hogy a származás miatt bárkiben is kisebbségi érzés alakuljon ki, hiszen a tettek beszélnek. A tettek döntik el, hogy ki milyen ember.

Az anyagi helyzetével kapcsolatban csak tanácsolni tudok. Feltételezem, hogy az ápolási segélyt igénybe veszi, és egyéb segélyeket is. Az is biztos, hogy a segélynek nevezett összegek nem jelentenek anyagi biztonságot egy család számára. Az Ön helyében különböző szervezeteknek írnék levelet, ma már mindegyiknek van email címe is, hogy támogassák anyagilag is Önöket, ha a helyi támogatásból nem tudnak megélni. Biztos vagyok benne, lesz segítség!

 


2009.10.31. 14:14 Idézet

nem tudom kitud rajtam és a lelki problémámon segiteni mert mán sajnos isten felé is elmegy a hitem mert 3 éve rákos beteg vagyok de ez még csak a kezdet van egy 18 éves mozgás korlátozott gyerekem akinek sajnos máig nem tudom mia baja csak anyit tudok hogy 5 évesen ideg alapon egyensúj zavara volt be küldték a gyerek neurológushoz és az elküldte egy EKG laborba ott mondták hogy semiféle epelepsziát nem látnak de mikora a doktornőzöz került az eredmény akor azt mondta hogy a gyerek epelepsziás fölirta neki a konvuleksz szirupot de a gyereknek izomsorvadása lett tőle mikor visza mentem a doktornőhöz és mondtam neki hogy milett a gyerekel azt mondta ne tudjak sokat mert ő az orvos nem én egy a baj hogy cigányok vagyunk és nincs meg a jó bánás mód még az orvosoknál sem de van egy 14 éves halás sérült lányom is de még mindig van itt van nálam a 68 éves édesapám aki ágyhoz kötöt  pelenkázni kel ezt  maguk szerint ki lehet birni ép észel nem elég a nagy szegénység rajtunk  vilany számlámot lasan kikapcsolják mert nem tudom fizetni az eni valónk is nagyon nehezen sikerül minden napra ösze szedni most mitt csináljak mert mán azt tudom nemsokáig birom azt tudom  köszönöm


2008.08.29. 23:00 Idézet

Kedves Tamara! Az édesanyja nagyon aggódik Önért, és a kislányáért, ezért viselkedik ugy, ahogy irta. Egy válással végződött házasság után van! Félti Önt, és mindenáron meg akarja óvni a további csalódásoktól. A leirt okok miatt féltése nem alaptalan. Az alkoholfogyasztás veszélyes lehet, ha megváltoztatja az illető személyiségét, amennyiben nagyobb mennyiségben történik, ha  igy van, akkor ezen Önnek is el kell gondolkodnia  Az, hogy valakinek priusza van, nem jelent semmmit, hiszen a bün, amit elkövetett elnyerte a törvény szerinti büntetését, és ugy gondolom további büntetést nem igényel. A barátja ennek ellenére teljes értékü ember, akinek joga van valakit szeretni, és családot alapitani. Minden ember az életével, a tetteivel  bizonyit. Nem tudom mióta ismerik egymást? Tervez-e komolyabb kapcsolatot a barátjával? Amennyiben igen, ugy ő hogyan viszonyul az Ön kislányához?  Mivel az életét, egyéb körülményeit nem ismerem, csak a kialakult állapotot irta le, igy további információkra lenne szükségem ahhoz, hogy igazán tanácsot tudjak adni. SE.


2008.08.29. 17:00 Idézet

nem értem!!!

32 éves nő vagyok 6 éves lányom van és elvált viszont az édesanyámmal élek együtt és új barátomat nem akarja elfogadni nem találkozhatok vele, mert pl.volt egy múltja tehát priusza van és idönként alkoholt is fogyaszt.De dolgozik rendesen, szeretjük egymást és minden simán müködne, de anyám lassan már bezárna a lakásba nem enged el, nem élhetek felnött életet.Terrorban tart.Mit tegyek?email. atho@freemail.hu Tamara


2007.03.18. 20:22 Idézet

Aki szeretetet hazudik, az előbb- utóbb észrevehető. Érzéseink felvállalása  jellemes emberi tulajdonság. Az érzéseket színlelni nem lehet. Soha ne éljük bele magunkat egy olyan álomvilágba, melyet egy másik személy hamis érzelmei táplálnak, mert akkor valóban lelki-és később testi betegek is lehetünk. FONTOS! Először ismerjük meg saját magunkat, és ennek tükrében lássuk a körülöttünk levő embereket, és lehetőségeinket. Egy kicsit, ha bővebben írnál gondjaidról, konkrétabban tudnék válaszolni. SE.


2007.03.14. 19:04 Idézet
Lelki betegségeinket sokszor rejtegetjük.Azt mondjuk szeretünk, közben hazudunk, nem merjük valódi igazi érzéseinket felvállalni.

2006.01.11. 13:38 Idézet
CSAK KLIKKELJ AZ ÚJ BEJEGYZÉSRE, ÉS ÍRJ!

2005.12.08. 09:32 Idézet

Sziasztok! Azt mondják, minden kezdet nehéz. Mégis arra kérlek Benneteket, hogy bátran és nyíltan minden olyan gondotokat írjátok meg, amit nem tudtok kivel megbeszélni. Legyen az munkahelyi vagy magánéleti probléma, teljesen mindegy, a lényeg, hogy képesek legyünk együtt feldolgozni, és megérteni, hogy mi és miért történt és történik velünk. Szokatlan megtapasztalásaid (bármilyen parajelenség)leírását is várom, hogy együtt tudjuk értelmezni.  SE


[8-1]

 
TANFOLYAMAINK

R.A.I. REIKI I-II-III. tanfolyamok minden hét végén indulnak. Kihelyezett tanfolyamok 10 fő feletti létszám esetén lehetségesek.

 

 
NAPTÁR
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.